Felcukkolták Muskot – ijesztő félmondat miatt retteghet a balos sajtó (Videó)
A világ leggazdagabb embere már kilátásba helyezte a pereket.
A világ leggazdagabb embere már kilátásba helyezte a pereket.
Megszólalt Eric Trump is.
A legénység tagjai arról számoltak be, hogy három egymást követő robbanást hallottak a hajófar felől, ami után a hajó az oldalára dőlt, majd elsüllyedt.
Az orosz regionális kormányzó szerint a tüzet egy az orosz légvédelem által lelőtt ukrán drónból származó lezuhanó törmelék okozta.
Az elektromos rollerbe rejtett pokolgép az altábornagyon kívül még egy embert megölt.
„Egy orosz tábornok megölése Moszkvában annak a jele, hogy ez a háború nagyon is valóságos és nagyon is közel van otthonaikhoz” – olvasható a BBC tudósításában.
Pokolgép végzett az orosz nukleáris védelmi erők vezetőjével Moszkvában.
A robbanás miatt a térség ivóvízellátása is veszélybe került.
Több robbantás is megrázta a brazil fővárost.
Szépen szlalomoztak, mindent megtettek, mégis füstbe ment a terv.
Az Európai Parlament által kiadott közlemény szerint „technikai incidens” felelős a robbanásért.
A nukleáris robbanások és a földrengések szeizmikus jelei több kulcsfontosságú módon eltérnek, bár hasonlóságok is lehetnek.
Robbantások történtek az izraeli nagykövetségnél.
A robbanás 2,8-as erősségű földrengést okozott.
Adóvevők és állítólag otthoni napelemes rendszerek is felrobbantak, kilenc halottról és háromszáz sebesültről tudnak.
Kovács Zoltán közölte, nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot az ügy hazánk szempontjából.
Robbanások rázták meg a terrorszervezet tagjainak temetését, ezúttal nem a csipogókba rejtették a robbanóanyagot; legkevesebb hárman meghaltak, sok a sebesült.